Author: admin

  • Facebook-tól az offline olvasásig, domapin függőségtől egészen a tiszaparti tűzrakásig.

    Nincs Facebookom december harmadika óta. Amikor feltörtek, még elég dühös voltam. A feljelentést is megtettem, muhahaha, természetesen, nincs itt semmi látnivaló,- ráztak le egy formalevéllel. Biztos urak, igaziból utólag és innen nézve, őszintén köszi szépen.

    Nagyjából egy hónapig tartott a válásunk, mire úgy döntöttem, ha éhen halok, akkor sem regisztrálok vissza. Úgy jön ez ide, hogy a privát oldalammal együtt a sok éve épített business oldalaim is mentek a pi,-lecsóba, na meg a kontaktot, infók, hirdetési lehetőségek, bankkártya adatok, apróságok, nem történt bűncselekmény, case closed, lehet továbbhaladni. Eddigre viszont már roppant mód megmakacsoltam magam. Milyen jól tettem! Néha kicsit irigyelem azokat akik „csak” isznak, jójó egy-két pohár, ihatunk erre, meg arra is Boncz Géza után szabadon; „Anyusziiiii, én nem iszom!” Nem, ja. Csak fogad csikorgatva nézed a plafont és annyira függsz a hírfolyam görgetéstől, hogy már egy szaros komédiát sem vagy képes befogadni le-föl ugrálás, telefontapizás nélkül. Jaj de rossz ez! Mennyivel egyszerűbb lett volna (nekem), csak a poharat letenni, helyette köré építettem az összes létező embert, és lelket gyilkoló szemetet is. Párkapcsolat? Jézusúristen, jobb is, hogy távolodó gondolatként van csak jelen az életemben, ahogy a Zukiberg birodalom is, eltűnőben.

    Aztán egyszer csak úgy lett, hogy olvasni kezdtem. Először persze kicseleztem a kis mocskot, szereztem egy e-olvasót, de mivel az megdöglött, így telefonon, kékfény szűrővel nyomom, jelentem tisztelettel; sokszoros sikerrel. Az elmúlt fél évben a közösségi média elvesztése után, kiolvastam már hat könyvet, ezt úgy értsd, hogy előtte az okostelefon kezembe vétele előtt történt ilyen utoljára. Velem. Akinek a fejében van egy komplett könyvtár és akkora betűkészlet, meg mondanivaló, hogy lassan titkárt fogadhatok aki leírja mindezt.

    Olvasok.

    Ha el akarok érni valakit, azt meg felhívom. Igen, én is meglepődtem a dolog hatékonyságán, sőt, ha nincs meg a telefonszáma, valószínűleg nem is olyan fontos. Visszapörgetve az elmúlt tíz évet, elmondhatom magamról, hogy a fiatalkori pszichedelikus élmények kiegészítéseképpen, lassan átgondolt Minecraft-módszerrel, sikerült egy amúgy szinten tartott, sőt IT után nulláról felépített szeretem-vállalkozás mellé behúzni a társ,- pia,- gyógyszer,- drog,- szex,- közösségi média,- sport,- külcsíny,- dopamin,- na mi van még, ami eszetekbe jut azokat is, függőségeket. Tegyük ide a hét főbűnt, azt mind tuti kipipáltam.

    És most itt döglök a Tiszaparton, speckó appal kavartam magamnak egy csöndes, de Tokaj, és part közeli parkolót. Éppen kurvaanyázok (de csak kicsit:) mert ereszt a matracom, amiért ma bementem emberek közé pénzért megvásárolni (na ide visszatérünk, a gyűjtögetésre!), ám összességében elmondhatom.

    Életemben először.

    Utazok egyedül.

    Alszom egyedül vadkempingben.

    Raktam tüzet és csináltam reggelit.

    Fürdőszobám a Tisza, hálószoba a fűben, konyha meg a két brikett egy miniserpenyővel. Ezt egy éve dédelgetem, szóval nem kapkodtam el, na. Az a rossz hírem van, hogy nem is megy könnyen.

    Én, aki tavaly még gyomorgörccsel visítva rettegett a fürdőszobája padlóján, üldözési mániával, két hányás között, meggyőződve, hogy egyedül még a levegővételre is képtelen, a kukát kivinni meg egyenesen lehetetlen.

    Az első napot kivéve nincs sóvárgásom.

    2023. május

  • Függő és nem függő fej

    Nem tudom mi lehet a különbség függő és nem függő fej között, mert én csak az enyémet ismerem, és a benne zajló folyamatos zakatolást.

    Szerintem 16 évesen már pulcsikész voltam az első kalinkavodkasiónarancs fogyasztásakor, ugye megboldogult diszkós idők, meg a Hild tér. Ez már akkor eldőlt, hogy két hejehuja között nem nagyon érdekelt mi történik körülöttem. Gyűlöltem az iskolát, a munkáimat, az embereket természetesen, untam mindent, amiben láthatóan mások nem úgy szenvedtek, vagy lázadtak, ahogy én tettem. Teszem. Kirúgtak onnan, meg amonnan is, húszas éveim elejétől folyamatosan csak azt éreztem, hogy nem érek egyetlen buznyákot sem. Pedig minden személyiségnek meg van a területe, ahol a neki boldogságot -is- visszalapátoló sikereket elérheti. Na és ez az, amit én nagyon benéztem anno. Csodálkoztam miért nem motivál a pénz, miért tőgázzal nyomom meló után, visszakettő padlófék a hűtőmig, és küldöm le a nulladik, meg a második pohár bort egyben. Ja, hármat. Elsőnek. Mert nekem nincs első pohár, és soha nem is lesz. Teljesen egyszerű a miért.

    Senki nem adott a kezembe eszközöket, hogy ez ne így legyen.

    Csodálkozva hallgatok néha józanodó barátokat, akik mögött pár év, tíz év valamizés húzódik meg. Nekem sose volt szerintem bűntudatom harminc év alatt, hosszú-hosszú évekig mennyiségileg nem estem át a túloldalra, gyakoriságban persze már a karrierem első napján, természetesen. De a kígyó csak ráeszi magát minden teljesítményre, minden egyes másodpercre. Hiába szeretek valóban hegyet mászni, átbiciklizni, utazni, fizikai munkát végezni…a jutalmazás, hogy a már megemelt dopamin szintet még feljebb toljam, ellenállhatatlan volt. Ám igaziból eszembe sem jutott ellenállni. Voltak rosszabb időszakok, amik szigorúan lehetetlen párkapcsolati próbálkozásokhoz kötődnek, de ösztönösen tudtam belül, hogy szeretem az életet. Így valahogy mindig visszanyaláboltam magam, nem gondolkodva azon, hogy igen, nekem az edző-közösségem ennél sokkal fontosabb, képben kell lennem hozzá a hét legalább négy teljes napján. Egyszerűen csak billegtem a pengeélen. Ja, és nem edzés napokon meg persze mehet a „tivornya”.

    Miért is az egyik lehető legrosszabb választás volt ez? Mert lehetek ám kisimult, volt ilyen évem, semmi sóvárgás, kis spritz Nápolyban, egy-két dühből elfogyasztott ez, meg az nyáron, de az egész év tekintetében nagyon keveset ittam. Sokat gondoltam erre az évre, nem azzal a felhanggal, hogy én valaha szociális ivó leszek, kisujj eltartott donperinyonnal, egyszerűen csak arra, hogy akkor miért működött. Miért működhetett? Hát picsa egyszerű gyerekek.

    Mert optimálisak a körülmények

    Aztán a Jójisten odaver egy pandémiát, nesze, most vidámkodj. Na ez az egyik ok, amiért most nem használok semmit. Mert a worst case scenario lement az elmúlt három évben, és szerintem a következő ilyen menetbe egyszerűen beledöglenék. A naplemente a Badacsony fölött ennél sokkal faszább cucc, mint földdel a fejem fölött „pihengetni”.

    Igen-igen, leértem, körülöttem bor mindenhol. Tudjátok mi a legdurvább? És ezt most kinagybetűzöm.

    SOHA NEM INDULTAM MÉG ÚGY „NYARALNI”, HOGY NE AZ ESTI ISZIKE LEBEGJEN A SZEMEM ELŐTT. Erre elég kemény volt rádöbbenni, hogy ugyanezen az úton már bejátszott volna két lidli, felhívom a Karcsit, hogy melyik kocsmárostól tudok pálinkát venni és becsapódás előtt, és/vagy még a kocsiban, lemegy az első három.

    Pontosan az érkezésemkor foszlott szerte-szét a gondolat, ami az italok körül keringett. Ahogy ülök a hegyen. És szer nélkül is folyik ki a fülemen az euforikus dopaminfüst, pöfögve.

    Csak csinálni kell. Mindent. Edzeni az agyam utolsó kis kicsinált neuronjait, hogy emlékezzenek, megy ez máshogy is.

    Ja, bazinehéz.

    2023 május.

    Marcsa

  • Fel! Épülünk. Hofi után szabadon.

    Fel! Épülünk. Hofi után szabadon.

    Agymenéseim jegyzéke, amibe a közepén csapódunk be, nem lesz hozzá bevezetés, legyen annyi elég, hogy nagyjából 30 évig ittam, gyógyszereztem, drogoztam, függtem rá szexre, kapcsolatra, haragra, pecsét, – vége főcím, politoxikomán függőség chapter one.

    Kezdjük.

    Holnap megyek Káli-medence egy nap, aztán Tokaj, ott egyedül leszek hármat, hegyen, ha meg tudom oldani, viszem a kis sátram, matracot, vettem Mark Twaint és van filmem is hozzá. Ezek csak attól érdekesek, mert ilyet tisztán, írjuk le bátran, soha nem csináltam. Hulla vicces lehet ám hallani, amikor egy lépés csoportban mesélik, hogy úh, és képzeld, kimentünk este ! a gyerekkel sétálni. Kérem, maga hülye-e? Nem kérem, csak eddigi életem során a tüske-csapoltsör-rozéfröccs tengelyre fűzött, kutyasétáltatásnak álcázott szabadidős tevékenységek, hogy úgy mondjam, más állapotban teltek.

    Ámde. Egy napot tervezek teljesen telefon és óra nélkül, fenn a Zemplénben. Egy nap Zsóryfürdő, egy nap meglátom…fenn Tokajban valami. Szedek ehető zöldet, ez feltett szándékom és megpróbálok szabadban sütni is valamit. Már látom magam margarétát szagolgatni mint Mr. Tájfel a Macskafogó végén. Na akkor öljetek meg. 🙂 Most kezd az agyamban az a rengeteg sérülés helyreállni, érzem ám, tiszta kémia. Két év kőkemény meló, jó néhány halálközeli élmény és pár hónapja tartó józanodás.

    Mert borzasztó amit az emberrel a függőség csinál. MINDENT felülír, mindegy mi az, ha valamire ráfügg az ember CSAK AZ VAN, nincs naplemente, Balaton, jó szex, finom étel, olvasás…semmi nincs, csak a kapkodás amiatt, hogy a függés tárgyát birtokolni tudd, mielőbb.

    Lehet ám ez a szarabbik része, nem is az állandó rosszullét.

    Fut az agyamban egy új, miért nem kell nekem tudatmódosítás szalag. Nem akarom soha többé felülírni a programokat. A fagyinak és a hegynek szeretnék örülni, nem pedig a csúcson benyelhető sörömrumom élményt kergetve, az első dopamin löket után az aljától is lejjebb vergődni, hogy holnap már egy se legyen elég.

    2023 május.

    Marcsa

  • Hello world!

    Welcome to WordPress. This is your first post. Edit or delete it, then start writing!